Nem minden autótulajdonos van tisztában azzal, hogy mikor is van pontosan szükség a gumiabroncsok cseréjére. Leginkább két tényezőt kell figyelembe venni ilyenkor. Az egyik az, hogy állandó jelleggel megvizsgáljuk a gumik állapotát, hiszen folyamatos használat mellett egy idő után elkophat az abroncs. A másik verzió, mikor az időjárás megváltozása írja elő a cserét, hiszen a téli és a nyárigumi nagy mértékben különbözik egymástól. Nem is kell ezen csodálkozni, hiszen a nyárigumik a meleg időre lettek tervezve, míg a télieket a fagyos, csapadékos időjárásra képezték ki. Vizsgáljuk most meg kicsit jobban, hogy mikortól érdemes felrakni a nyárigumikat!
Fontos, hogy időben cseréljük az évszakváltozásnak megfelelően a gumikat! A téli gumik, ahogy azt fentebb is említettük, a hideg időben nyújtanak tökéletes védelmet, a melegebb időben viszont anyagösszetételükből adódóan már sokkal gyorsabban használódnak el. Éppen ezért, ha biztonságban és persze költséghatékonyan akarunk közlekedni, nem szabad sokáig húzni- halasztani a téli gumik lecserélését. Mikortól célszerű felrakni a nyárigumikat? Az autótulajdonosoknak érdemes fejben tartani az úgynevezett 7 fokos szabályt: ez alapján máris könnyebb eldönteni, hogy mikor érdemes felrakni a nyárigumikat. Amikor tehát a kinti hőmérséklet fixen 7 Celsius fok fölé emelkedik, már el kell kezdeni az átszerelést megszervezni!
Mivel sokan veszik figyelembe ezt a szabályt, így nagyjából egy időben szoktak az emberek a szervízekhez fordulni, és persze elkezdeni keresgélni a nyárigumik között. Abban az esetben, ha önnek is épp most aktuális az új nyárigumik beszerzése, nézzen szét a fenti linken elérhető Gumidirekt weboldalán is! Itt külön nyárigumi keresőt lehet találni, ahol néhány paraméter megadása után már bárki válogathat is a legjobb nyárigumik között. Valljuk be, így azért sokkal könnyebb, és persze kényelmesebb is a keresgélés, hiszen nem csak egyszerűbben össze lehet hasonlítani a különböző ajánlatokat, de nem kell kocsiba ülni se, és akár több napot is eltölteni azzal, hogy a boltokban nézünk szét.
Akkor is érdemes ellátogatni erre az oldalra, ha előre akar gondolkodni, és szeretné már most beszerezni a következő évre a téligumikat, hiszen a Gumidirekt- nél számos akciót is lehet találni. Amennyiben ön is biztonságba szeretné tudni saját magát és természetesen a családját is, ne bagatellizálja el az évszaknak megfelelő gumik cseréjét, nagyon sok múlhat azon, hogy a megfelelő tapadású abroncs van- e az autón! Most már tudja azt is, hogy a nyárigumik esetében a 7 fokos szabályt célszerű betartani, és persze azt is, hogy hol érdemes szétnézni akkor, ha igazán jó minőségű gumikat akar beszerezni megfizethető áron.